Rengeteg tapasztalatot szerzett már a fővárosi politikában is a Fidesz főpolgármester-jelöltje

2024. március 15. 09:08

Szentkirályi Alexandra az utóbbi években kormányszóvivőként tájékoztatta a közvéleményt olyan, addig nem tapasztalat helyzetekben, mint a pandémia.

2024. március 15. 09:08

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner

***

Csütörtökön kiderült: Szentkirályi Alexandrát indítja a főpolgármesteri posztért Karácsony Gergellyel szemben a Fidesz-KDNP a júniusi önkormányzati választáson. Legalábbis a Fidesz budapesti csoportja felkérte a feladatra, ám a választmány bólintása még hátravan.

A jelenlegi, ám a felkérés nyomán a posztjáról távozó kormányszóvivő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán végzett, politikai pályáját a Fidesz ifjúsági tagozatában, a Fidelitasban kezdte. 2007-től három éven keresztül volt a Fidelitas budapesti csoportfőnöke, közben dolgozott a Nézőpont Intézetnél és a Budapesti Értéktőzsdén.

Képviselő, majd főpolgármester-helyettes

A politika nagyszínpadára 2010-ben lépett fel, amikor képviselő lett a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciójában. Szentkirályi Alexandra 2011-től 2014-ig a BKK Közút Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, 2010–2012 között a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., valamint Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt.

2014-ben a részt vett a Fidesz által támogatott Tarlós István főpolgármesteri kampányában, majd miután Tarlós nagy fölénnyel megnyerte a választást, 

a főpolgármester a helyettesévé nevezte ki, rábízva a kulturális, oktatási, szociál- és ifjúságpolitikai, sport-, környezetvédelmi, turisztikai és arculati feladatokat.

Miután Tarlós 2019-ben elvesztette a választást, Szentkirályi Alexandra szakmai élete is új irányt vette: Orbán Viktor miniszterelnök Hollik István utódjaként, 2020 január 1-vel a hazai kommunikációért felelős kormánybiztossá, azaz kormányszóvivővé nevezte ki.

Nehéz évek, nehéz feladatok

Az akkor a Mandinernek adott interjújában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány, hatalomra kerülése óta ugyanazon értékek és elvek alapján kormányoz. „Ez egy értékalapú politika. Azok az értékek, amelyeket a kormány képvisel – például a nemzetben gondolkodás, a család fontossága – olyan időtálló, örök értékek, amelyeket kortól függetlenül bárki magáénak vallhat, idősek és fiatalok egyaránt” – fogalmazott.

Szentkirályi Alexandrának az első időkben egy sajátságos helyzetben, a koronavírus járvány alatt kellett ellátnia feladatát és tájékoztatni a közvéleményt a kormány döntéseiről, a pandémia leküzdése érdekében hozott intézkedésekről.

A kormány változatlan értékek mentén dolgozik. 
Forrás:  Mandiner / Ficsor Márton

Később az orosz-ukrán háború uralta a napirendet, a kormányszóvivő erről a témáról is folyamatos tájékoztatás adott, a kormány segítségnyújtásáról lapunknak is beszélt.

A legesélyesebb jelölt

Szentkirályit már régóta a Fidesz potenciális főpolgármester-jelöltjeként tartották számon. Tarlós István egy tavalyi interjúban azt mondta: 

Szentkirályi Alexandra az, aki a legtöbb szavazatot tudná szerezni egy választáson. 

„Van városvezetői tapasztalata, öt évig főpolgármester-helyettes volt. Ismeri Budapestet, a Városházát, nagyon otthon van a humán területen, kiválóan kommunikál, és két idegen nyelven is beszél. Úgy vélem, más jelölt-jelöltekhez képest, Alexandra az, aki a Fidesz táborát sem osztaná meg, van benne lojalitás, ám céltudatos, saját elképzelései is vannak” – érvelt a volt főpolgármester. 

A budapesti Fidesz választmánya végül egyhangú döntéssel őt javasolta  a Fidesz-KDNP-szövetség főpolgármester-jelöltjének. A jelenlegi kormányszóvivő elfogadta a felkérést, az erről szóló videóban pedig egyebek mellett azt hangsúlyozta:

A nemzet fővárosa ma Gyurcsány Ferenc fogságában van.

Minden, ami Budapesten történik arról szól, hogy Karácsony Gergelynek ki kell fizetnie Gyurcsány embereit.” Szerinte „ezért kong üresen a kassza és került Budapest csődközeli helyzetbe, ezért vannak járatritkítások a fővárosi közösségi közlekedésben és ezért állunk a dugókban.”

Mint mondta, Budapest olyan főpolgármestert érdemel, aki nem harcol, hanem együttműködik a kormánnyal. 
 

 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. március 16. 08:43
Komoly….😂😂😂😂😂😂😂
johannsebastian
2024. március 15. 11:48
Karácsonynál szebb is, okosabb is! Pont.
manitowoc
2024. március 15. 11:36
zavulon 2024. március 15. 10:34 "Ha (Szentkirályinak) csak feleannyi tanácsadója lesz mint Karácsony Gézának már nyer vele az ország." Legalább most tudd meg, hogy Tarlósnak + a helyetteseinek összesen: 37 (fő)tanácsadója volt 2014-19 között. - TARLÓS ISTVÁN FŐPOLGÁRMESTER 15 (fő)tanácsadó: Dercze A., Homonnay D., Földi L., Janca T., Kovácsné Tóth Á., Lampert R. H., Molnár J., Schmidt G., Szabadvári P. O-né, Szamosi F., Szegvári P., Szentmiklósi P. L., Szűcs G. M-né, Tóth K. Sz., Varga Zs. - BAGDY GÁBOR FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES 9 (fő)tanácsadó: Bányai L., Dávid-Török A., Mézes R., Palkó P. Zs., Pecze T. Cs., Rupp Gy., Szabó Á., Szemenyei L., Szöllősi F. - SZENECZEY BALÁZS FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES 8 (fő)tanácsadó: Baranyainé Kántor A., Czingráber A., Dorner L., Farkas R., Lakatos K., Szécsi Gy., Szénási J., Tatárné Varga I. - SZALAY-BOBROVNICZKY ALEXANDRA FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES 5 (fő)tanácsadó: Kabdebo Á., Kassai E., Paulina M. Cs., Sólyom B. D., Stágel B.
JohnnyFirpo77
2024. március 15. 10:51
A Fidesznek sikerült találni a nyegle Karácsonynál is egy karizmátlanabb, jelentéktelenebb figurát. Elengedték ezt a főpolgármesteri címért való küzdelmet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!